Az európai társadalmi kohézió politikai dimenziója

Az elmúlt két évtizedben Európa számos kihívással szembesült. A 2007–2008-as pénzügyi válságot, amely gazdasági recesszióhoz és megszorításokhoz vezetett, a 2010-es európai adósságválság, a 2015-ös migrációs válság és a 2016-os brexit-népszavazás követte. A közelmúltban Európát a spanyolnátha óta legsúlyosabb járvány, a Covid19 sújtotta, Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja pedig súlyos inflációs válságot eredményezett. Emellett fontos strukturális változások is zajlanak: a népesség gyorsan öregszik, ami kihívást jelent a társadalombiztosítási rendszerek számára és aláássa a nemzedékek közötti szolidaritást; a gyors digitalizáció megváltoztatja a munkaerőpiacokat; a globális felmelegedés következményei pedig már kezdik éreztetni hatásukat az európai kontinensen. Ezen problémák miatt a politikai döntéshozók aggódni kezdtek az EU-t összetartó társadalmi kapcsolatok miatt, részben a politikai polarizáció jelenlegi fokozódására, a társadalmi kohézió gyengülésére, valamint Európa-szerte az intézményekkel szembeni elégedetlenség növekedésére tekintettel. 
 

Ennek fényében fontos megvizsgálni, hogy azok, akik úgy döntenek, nem vesznek részt a politikai folyamatban, nagyobb valószínűséggel fejezik-e ki bizalmatlanságukat az intézményekkel szemben. Nagyobb valószínűséggel fejezik-e ki elégedetlenségüket egyes országok erősebb politikai fellépések révén? Létrehozzák-e az összetartó társadalmak a bizalom és a részvétel légkörét? Mivel a társadalmi kohéziót az összetartozás, a reziliencia és a közjó előtérbe helyezése jellemzi, hogyan hat ez a politikai részvételre? A társadalmi kohézió politikai dimenzióira összpontosítva ez a jelentés azt mutatja be, hogyan alakul a társadalmi kohézió Európában, különös tekintettel arra, hogy a politikai részvétel hogyan kapcsolódik közvetlenül a politikai intézmények legitimitásához. 
 

Szakpolitikai háttér

A társadalmi kohézió fogalmának meghatározása nem egyszerű, de elmondható, hogy mindenképpen erős társadalmi bizalommal, jól működő közösségekkel, politikai részvétellel, szerepvállalással és társadalmi befogadással jár együtt. A társadalmi kohézió a társadalmi bizalom javulását vonja maga után, amely magas fokú gazdasági jóléttel, az egyenlőtlenségek alacsony szintjével és alacsony mértékű korrupcióval párosul. A társadalmi kohézió politikai dimenziói közé tartozik az intézményi legitimitás (a polgárok mennyire bíznak az intézményekben és mennyire vannak jó véleménnyel azokról) és a polgárok politikai részvétele. A szorosabb kohézió tehát az intézményekkel szembeni magasabb fokú bizalomban – amely fontos szerepet játszik a demokrácia egészséges működésében, és így alapvető fontosságú az EU számára –, valamint a polgárok politikai szerepvállalásában nyilvánul meg. 
 

A 2007–2009-es pénzügyi válságot követő megszorítások bevezetését sokan intézményi kudarcként értelmezték, ami rontotta a közvélemény megítélését a politikusok államháztartási gazdálkodásáról és feddhetetlenségéről. A globalizáció számos európai országban megzavarta a hagyományos iparágak működését. Ebben az új politikai környezetben sok populista politikus kihasználta a migrációs áramlások fokozódását, amelyet részben a 2015-ös szíriai konfliktus által kiváltott menekültválság generált. 
 

Nyilvánvaló, hogy e válságok az egyes uniós tagállamokban eltérő következményekkel jártak. Például a 2007–2008-as pénzügyi válságot követő megszorítások egyes országokat súlyosabban érintettek, mint másokat. Görögországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban drámaian megugrott az ifjúsági munkanélküliség, és e tendencia megfordulását megakadályozta az európai adósságválság kialakulása. Mások, például a skandináv országok lényegesen jobb helyzetben voltak. 
 

Az is egyértelmű, hogy a válságok különböző hatást gyakoroltak a társadalmi kohézióra. A 2008-as gazdasági recesszió abban különbözött a Covid19-világjárványtól, hogy a kialakulása miatt másokat lehetett hibáztatni, és a két válság az európai népességnek nem azonos társadalmi rétegeit érintette. 
 

Az elmúlt két évtizedben Európában erősödött a politikai polarizáció és a populizmus, ami részben rendszerellenes attitűdökben, valamint egyes esetekben az autoriter rezsimek felé való elmozdulásban nyilvánul meg. Számos mutató utal arra, hogy a nemzeti rendszerekbe és intézményekbe vetett bizalom erodálódott, ami általában növekvő elégedetlenséggel jár együtt.

Főbb megállapítások

• Nem volt bizonyíték arra, hogy Európában az elmúlt 20 évben gyengült volna a politikai társadalmi kohézió. A fennálló elégedetlenség ellenére a polgárok az elmúlt két évtizedben következetesen részt vettek a demokratikus folyamatban, beleértve a szavazást is. Úgy tűnik, hogy a fiatalok szerepvállalása növekszik válság idején, például a 2007-es és 2008-as pénzügyi válság, a 2010–2012-es európai adósságválság és a Covid19-válság idején is.

• A munkanélküliség a politikai részvétel egyik kulcsfontosságú tényezője. Európa-szerte jelentős különbségek figyelhetők meg; például a munkanélküliség nem eredményez erősebb politikai részvételt a skandináv országokban, a Földközi-tenger nyugati térségében, valamint a közép- és kelet-európai régiókban, ugyanakkor erősebb politikai részvételt eredményezett a kontinentális Európában és Írországban.

• A munkanélküliség fontos tényezője a tiltakozásokon keresztül megvalósuló politikai szerepvállalásnak: minél magasabb a munkanélküliségi ráta, annál nagyobb a tiltakozás mértéke.

• A politikai aktivitás általában fokozottabb azokon a területeken, ahol a lakosság idősebb és jobban képzett. Meglepő módon úgy tűnik, hogy a gazdasági jólét és a migrációs ráták nem játszanak jelentős szerepet, kivéve a Földközi-tenger keleti térségében és a balkáni országokban, ahol a politikai szerepvállalás jelentősen magasabb.

• A választási távolmaradást viszont elsősorban a munkanélküliség befolyásolja. A munkanélküliek általában kisebb valószínűséggel mennek el szavazni, és a vidéki területeken általában alacsonyabb a választási részvétel.

• A választási részvétel szorosan kapcsolódik a politikai legitimitáshoz: a polgárok nagyobb valószínűséggel szavaznak, ha bíznak a politikai intézményeikben.

• A nagyobb mértékű tiltakozással jellemezhető régiókban tendenciaszerűen magasabb a választási részvételi arány is, ami összefüggést mutat az aktív szerepvállalás és a választási magatartás között. A nem szavazók arányának (legalább kis mértékű) visszaesésével párhuzamosan a tiltakozások fokozódása tapasztalható.

• Az intézményekkel szembeni bizalmatlanság régiónként eltér. A skandináv országok lakosai például jóval alacsonyabb fokú bizalmatlanságot mutatnak intézményeikkel szemben, mint a kontinentális Európa lakosai. Az olyan gazdasági tényezők, mint a gazdasági fejlődés, általában csökkentik az intézményekkel szembeni bizalmatlanságot, ugyanakkor a munkanélküliség hatása viszonylag csekély.

• Pozitív kapcsolat áll fenn a politikai tevékenységekben való részvétel és az intézményekkel szembeni bizalom között. A demokráciával és a kormánnyal való elégedettség hatszor nagyobb hatással van a választói távolmaradásra, mint a politikai szerepvállalásra. Egyszerűen fogalmazva: a választási részvételi arány és az elégedetlenség közötti kapcsolat lényegesen szorosabb, mint a politikai részvétel és az elégedetlenség közötti összefüggés.

• Ha az intézményekkel szembeni elégedetlenség nő, akkor a bizalmatlanság is nő, és fordítva. Úgy tűnik, hogy különösen az intézményekkel szembeni bizalmatlanság és az elégedetlenség fokozódik nehézségek idején, mint például a 2008-as gazdasági válság és a Covid19-világjárvány során.

Szakpolitikai iránymutatások

• A munkahelyek megtartása és a munkalehetőségek biztosítása kulcsfontosságú tényezők. A munkanélküliség a politikai részvétel csökkenésének elsődleges oka, és az intézményekkel szembeni elégedetlenséghez vezet. Bár a gazdasági sokkok idején nyújtott jövedelemtámogatás elengedhetetlen az azonnali segítséghez, ugyanilyen fontos feladat a foglalkoztatási lehetőségek megteremtése.

• Válságok idején a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében jellemzően drámaibb mértékben emelkedik. Alapvető fontosságú, hogy a szakpolitikai döntéshozók erre a csoportra összpontosítsák erőfeszítéseiket, mivel a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek hiánya tartósan kedvezőtlen hatást gyakorolhat hosszú távú politikai szerepvállalásukra.

• Annak érdekében, hogy válság idején is biztosítani lehessen foglalkoztatási lehetőségeket a fiatalok számára, javítanunk kell az oktatáshoz való hozzáférésüket a rezilienciaépítés, valamint annak érdekében, hogy jobban felkészülhessenek az egyre bizonytalanabb jövőre. Ugyanilyen fontos, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a foglalkoztatási garanciarendszerekre és azok fejlesztésére.

• Létfontosságú feladat a társadalmi kohézió és a politikai részvétel közötti pozitív visszacsatolási folyamat megteremtése. A társadalmi kohézió erősítése fokozza a politikai szerepvállalást, és fordítva.

• Európa-szerte nem állapítható meg a fokozódó politikai elégedetlenség egységes tendenciája. Ehelyett jelentős eltérések mutatkoznak a különböző nemzetállamok között. Következésképpen elmondható, hogy nem létezik egy mindenki által egységesen alkalmazható, hatékony politikai megközelítés.