Szociális párbeszéd és kollektív tárgyalás a légi közlekedési ágazatban a Covid19-világjárvány idején

Az országok között nagy különbségek voltak a tekintetben, hogy a szociális párbeszéd és a kollektív tárgyalás milyen mértékben tudta mérsékelni a világjárvány által a vállalatokra, illetve az alkalmazottakra gyakorolt hatást. Azokban az országokban, ahol a munkaügyi kapcsolatok intézményei régóta működnek, például Ausztriában, Belgiumban és Luxemburgban, mentőcsomagokat és munkahelymegtartó intézkedéseket alkalmaztak. Azokban az országokban, ahol a munkaügyi kapcsolatok rendszere kevésbé fejlett, a szociális párbeszéd hozzájárult az ágazaton belüli munkahelyek megőrzéséhez, ami Bulgáriában bérkompenzációs rendszerhez, Horvátországban pedig csökkentett munkaidős foglalkoztatáshoz vezetett. Néhány országban, például Görögországban és Magyarországon a szociális párbeszédre nem került sor, mert a kormány háttérbe szorította a szociális partnereket.

A gyakran jól működő és eredményes szociális párbeszéd ellenére a légi közlekedésben alkalmazottak alkupozíciója a világjárvány idején meggyengült, és a hatalmi egyensúly jellemzően a munkáltatók felé billent. Ez az eltolódás a szakszervezetek némelyikét arra ösztönözte, hogy jobban felvállalja a konfliktusokat, még olyan országokban is, ahol a szociális partnerségnek és a társadalmi békének jelentős hagyományai vannak.

A tanulmányból kiderül, hogy a szociális párbeszéd hatékonyan elhárította a világjárvány okozta azonnali fenyegetéseket; nem foglalkozott viszont a légi közlekedési ágazat üzleti környezetének átalakulásából eredő bizonytalan munkakörülményekhez kapcsolódó alapvető kérdésekkel.

A szociális párbeszéd sok országban túlnőtt a fizetés és a munkaidő hagyományos témakörén, és más kérdésekre is kiterjedt, például a csökkentett munkaidős foglalkoztatásra, az egészségügyi válság által érintett vállalatok likviditására és a csoportos létszámcsökkentésekre.

A légi közlekedés egyik legsürgetőbb problémája az lett, hogy a világjárvány tovább fokozta a bérekre és keresetekre nehezedő nyomást. Miután az elmúlt 15 évben az ágazaton belül minden foglalkoztatási csoportban csökkent a fizetések átlagos szintje – ami legnagyobb részben a fokozott versenyből és a költségeket alacsonyan tartó üzleti modellekből ered –, a szociális partnerek egyelőre nem találtak közös megoldást.