Az önálló életvitel és a társadalmi befogadás felé vezető út Európában

A társadalmi befogadás alapvető fontosságú annak biztosításához, hogy mindenki teljes mértékben részt vehessen a közösségi életben, élvezhesse jogait és szabadságait, miközben megbecsülik és tiszteletben tartják. A gondozás és a szolgáltatások nyújtásának módja közvetlen hatással van a személyes függetlenségre és a társadalmi befogadásra.
 

A hosszú távú elhelyezést biztosító bentlakásos intézmények, például a gondozó intézmények és a támogatott életmódot segítő létesítmények támogatást nyújtanak a jelentős gondozási szükségletű egyének szmára. Az intézményi elhelyezés azonban komoly kockázatokat jelent a gondozást igénybe vevők számára. Az intézményi elhelyezés és az intézményi kultúra bizonyítottan elszigetelődést, deperszonalizációt, az önállóság hiányát, elidegenedést, jogfosztottságot és társadalmi kirekesztést eredményez.
 

Az intézményi kitagolás a közösségi gondozási és támogatási szolgáltatások felé való elmozdulást vonja maga után, az egyénre szabott megközelítéseket, a társadalmi befogadást és a függetlenséget helyezve előtérbe. Ennek magában kell foglalnia a család és a közösség által nyújtott olyan gondozás és szolgáltatások tervezését és létrehozását, amelyek lehetővé teszik az egyének számára, hogy a szokásos közösségekben önálló életet éljenek.
 

Ez a jelentés bizonyítékokat mutat be az EU-ban az intézményi életről, valamint a családalapú és közösségi gondozás és szolgáltatások irányába történő átmenetről. A dokumentum tárgyalja az intézményi kitagolással kapcsolatos gondolkodásmódot és bizonyítékokat, a családalapú és közösségi gondozás és szolgáltatások nyújtásának stratégiáit és gyakorlatait, valamint az ezekkel összefüggő kihívásokat. A jelentés esettanulmányokat is ismertet, amelyek bemutatják a felhasználók és az érdekelt felek tapasztalatait az önálló életvitel érdekében tett erőfeszítésekkel kapcsolatban.
 

Szakpolitikai háttér

Az önálló életvitel és a társadalmi befogadás elvei számos uniós szintű ajánlás és szabályozás középpontjában állnak. A szociális jogok európai pillére hangsúlyozza, hogy a társadalmi befogadás szempontjából döntő fontosságú a fogyatékossággal élő személyek önálló életének támogatása (17. elv), a megfizethető, tartós ápolási-gondozási szolgáltatások (18. elv), valamint a hajléktalanoknak a lakhatáshoz és a segítségnyújtáshoz való joga (19. elv).
 

Az európai gyermekgarancia hangsúlyozza a gyermekek jólléte szempontjából a családi élet, valamint a gyermekek döntéshozatalba való bevonásának fontosságát a társadalmi befogadásuk és jólétük fokozása érdekében. Az európai gondozási stratégia hangsúlyozza a személyközpontú gondozás fontosságát, ami előmozdítja a gondozást igénylő személyek azon lehetőségeit, hogy teljes mértékben részt vegyenek a társadalomban, és szorgalmazza a tartós ápolási-gondozási szolgáltatások kombinációját és az informális gondozók támogatását. A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló stratégia hangsúlyozza a társadalmi befogadást és az önálló életvitelt, és olyan szakpolitikákat szorgalmaz, amelyek javítják a megfizethető lakhatáshoz, a személyi segítségnyújtáshoz és a közösségi támogatási szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Az Európai Bizottság mentális egészségről szóló zöld könyve hangsúlyozza a gondozás integrált megközelítésének szükségességét, beleértve a közösségi gondozást is.
 

Az európai strukturális és beruházási alapok – többek között az Európai Szociális Alap Plusz és az Európai Regionális Fejlesztési Alap – támogatják a családalapú és közösségi gondozási szolgáltatásokat, a létesítmények építésére vagy felújítására irányuló alapokkal, az informális gondozók és szakemberek kapacitásépítésére irányuló kezdeményezésekkel, valamint a közösségi gondozás és szolgáltatások nyújtása terén bevált gyakorlatok terjesztésére szolgáló programokkal.
 

Fő megállapítások

• A gondozásra és a szolgáltatásokra, valamint azok igénybe vevőire vonatkozó átfogó és összehasonlítható adatok hiánya aláássa az EU és tagállamai arra irányuló erőfeszítéseit, hogy olyan gondozást és szolgáltatásokat fejlesszenek ki, amelyek elősegítik az önálló életvitelt és a társadalmi befogadást.
   
• Az intézményi ellátásban részesülő (és az intézményi elhelyezés veszélyének kitett) emberek életkörülményei és megélt tapasztalatai kevéssé kutatottak. Ez különösen szembetűnő a bentlakásos gondozásban részesülő gyermekek és a hajléktalanság vagy családon belüli erőszak miatt menedékhelyet keresők esetében.
   
• Bár a legtöbb tagállam rendelkezik intézményi kitagolási stratégiával, a 2022–2023-ig tartó 10 évben az EU egészében nőtt a bentlakásos intézményekben élő gyermekek, fogyatékossággal élő felnőttek és idősek száma. A kórházak pszichiátriai osztályain az ágyak száma csekély mértékben csökkent.
   
• Az intézményi kultúra elszigeteltséget, deperszonalizációt, a társadalmi részvétel hiányát, az ellenőrzés hiányát, a rutin merevségét, blokkkezelést, mobilitási korlátozásokat, közösségi távolságtartást és paternalizmust von magával. Ez a kultúra bármely környezetben jelen lehet, de gyakran megtalálható bentlakásos intézményekben és menedékhelyeken, ami korlátozott magánélethez és személyes szabadsághoz, elégtelen szolgáltatásokhoz, nem megfelelő életkörülményekhez és társadalmi kirekesztéshez vezethet.
   
• A megfizethető és hozzáférhető, biztonságos lakhatás és a családalapú gondozási helyek hiánya komoly korlátokat szab a tagállamok azon képességének, hogy családalapú és közösségi gondozást és támogatást nyújtsanak.
   
• A családalapú és közösségi gondozás és szolgáltatások állami finanszírozásának hiánya korlátozza az önálló életvitelt és a társadalmi befogadást. E szolgáltatások nyújtását veszélyezteti az alulfinanszírozottság, a személyzet hiánya, a képzés hiánya és az adminisztratív problémák.

Szakpolitikai iránymutatások

• Biztosítani kell, hogy a gondozást vagy támogatást igénylőket bevonják az őket érintő szakpolitikák kidolgozásába és felülvizsgálatába.
   
• Személyközpontú megközelítést kell alkalmazni, amely családalapú és közösségi gondozás és szolgáltatások keverékét kínálja.
   
• Biztosítani kell, hogy a szolgáltatás igénybe vevői a lehető legnagyobb ellenőrzést gyakorolhassák helyzetük felett, szükség esetén támogatott döntéshozatal mellett.
   
• Előnyben kell részesíteni azokat a megelőző intézkedéseket, amelyek csökkentik az intézményi elhelyezés kockázatát.
   
• Minimálisra kell csökkenteni a bentlakásos intézményekben való tartózkodás időtartamát, és biztosítani kell a közösségi és családalapú gondozásra és szolgáltatásokra való átállást.
   
• Menedékhelyet kell biztosítani a válsághelyzetben lévő személyek, például a hajléktalanok vagy a családon belüli erőszak áldozatai számára, és állandó, független lakhatást kell elérhetővé tenni a menedékhely időben történő elhagyásának lehetővé tétele érdekében.
   
• El kell ismerni az intézményi kitagolási folyamatok kihívásait. Gondosan meg kell tervezni az egyének átmenetét, fenntartva a támogatás és a napi tevékenységek folyamatosságát.
   
• Növelni kell a megfizethető, hozzáférhető, inkluzív és biztonságos lakhatási lehetőségek rendelkezésre állását a rendes közösségekben a hajléktalanság megelőzése és az önálló életvitel megkönnyítése érdekében.
   
• Különféle családalapú és közösségi gondozást és szolgáltatásokat kell nyújtani, beleértve a foglalkoztatási szolgálatokat, az egészségügyi szolgáltatásokat, a szociális szolgáltatásokat és a társadalmi befogadásra összpontosító szolgáltatásokat, biztosítva a megfelelő személyzetet és a személyzet képzését.
   
• Javítani kell az általános szolgáltatások és létesítmények hozzáférhetőségét.
   
• Az intézményi kultúrát valamennyi gondozási környezetben kezelni kell az egyéni döntéshozatali autonómia maximalizálásával, a mobilitási korlátozások minimalizálásával, a társadalmi interakció előmozdításával és a sztereotip ügyfél-személyzet szerepek elfelejtésével.
   
• Az informális gondozókat képzésekkel, átmeneti gondozással, tanácsadással, technológiai és pénzügyi segítségnyújtással kell támogatni.
   
• Biztosítani kell a gondozásra és szolgáltatásnyújtásra, valamint a gondozók és a gondozásban részesülők helyzetére vonatkozó uniós szintű adatgyűjtést az életkörülmények, a szakpolitikák végrehajtásának és az időbeli tendenciáknak a nyomon követése érdekében.